ÁSZF

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF)

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

hatályos: 2023.01.01.

1. Impresszum

Üdvözöljük oldalunkon!

Kérjük figyelmesen olvassa el a Nózi horgolt figurák Általános Szerződési Feltételeit, és kizárólag abban

az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező

érvényűnek tekinti magára nézve. A jelen weboldalon, vagy e-mailben történő vásárlás (internetes

vásárlás) a távollévők között megkötött szerződések közé tartozik, azaz a szerződéskötésre a kereskedő

és a fogyasztó egyidejű jelenlétének hiányában kerül sor. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra,

kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre.

Az európai uniós és a magyar jogszabályok alapján érvényesek az online úton megkötött szerződések,

így az ilyen módon megkötött szerződésekhez ugyanazok a jogi következmények fűződnek, mint a

hagyományos módon (írásban vagy szóban) létrejött megállapodások esetén. Az alábbi feltételekkel

szabályozott szerződés a Ptk. szerint távollevők között létrejött szerződésnek minősül, melyre

vonatkoznak a szolgáltatóra vonatkozó adatokról és az elektronikus szerződéskötés lépéseivel

kapcsolatban az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal

összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény tartalmaz rendelkezések, az

elállási jog gyakorlásának részletes feltételeit pedig 2014. június 13-tól a fogyasztó és vállalkozás

közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet valamint a

fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V.

törvény rendelkezései.

A megrendeléssel, szállítással és weboldalon található információkkal kapcsolatos kérdések esetén a

megadott elérhetőségeken rendelkezésre állunk.

2. Üzemeltetői adatok, információk

Cégnév: Berki Nóra

Székhely: 2921 Komárom Kossuth Lajos u. 56.

E-mail: nozihorgoltfigurak@gmail.com

Adószám: 59853192-1-31

Bankszámlaszám: OTP 11773401-01148152

Szerződés nyelve: magyar

3. Vonatkozó jogszabályok

• A Szerződésre különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak:

• évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről;

• évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs

társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;

• évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (PTK);

• 45/2014 (II.26) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes

szabályairól;

• 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében

eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól

4. Fogalmak

Felek: Eladó és Vevő együttesen

Fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes

személy

Fogyasztói szerződés: olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül

Szerződés: Eladó és Vevő között a Honlap igénybevételével létrejövő adásvételi szerződés

Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek

távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz

különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett

hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító

eszköz;

Távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék

vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai

jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag

távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak;

Termék: a weboldal kínálatában szereplő, a weboldalon forgalomba hozott és értékesítésre szánt

minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog, mely a Szerződés tárgyát

képezi;

Vállalkozás: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy;

Vevő/Ön: a weboldalon vagy e-mailen keresztül vételi ajánlatot tevő szerződést kötő személy;

5. Az ÁSZF hatálya, elfogadása, megváltoztatása

A közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései

mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF), valamint a

facebook oldalon található további tájékoztatások határozzák meg. Ennek megfelelően tartalmazza a

jelen ÁSZF az Önt és bennünket illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének

feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint

az elállási jog gyakorlásának feltételeit.

Ön a megrendelése véglegesítése előtt köteles megismerni a jelen ÁSZF rendelkezéseit. A

weboldalunkon vagy e-mailen keresztül történő vásárlással Ön elfogadja a jelen ÁSZF rendelkezéseit,

és

az ÁSZF maradéktalanul az Ön és az Eladó között létrejövő szerződés részét képezi. A jelen ÁSZF

rendelkezéseit az Eladó a vonatkozó jogszabályok keretei között jogosult megváltoztatni.

Kérjük, hogy az ÁSZF rendelkezéseit minden vásárlás előtt szíveskedjen elolvasni! Az ÁSZF esetleges

módosítása a facebook oldalon történő megjelenéstől érvényes. Az esetleges változtatások a már addig

létrejött szerződéseket (visszaigazolt megrendeléseket) nem érintik.

6. A szerződés nyelve, a szerződés formája:

A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nyelve a magyar nyelv.

A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nem minősülnek írásba foglalt szerződéseknek, azokat az

Eladó nem iktatja.

7. Szerzői jogok

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a

weboldal, a facebook oldalak, az instagram oldal, a youtube csatorna, a pdf formátumban elkészített

horgolási

minták és azok minden képi és szöveges tartalma szerzői műnek minősül, így annak minden része

szerzői jogi védelem alatt áll. A weboldalról, a facebook oldalakról, az instagram oldalról vagy a youtube

csatornáról és azok adatbázisából bármilyen anyagot átvenni a jogtulajdonos írásos hozzájárulása

esetén is csak az adott felületre való hivatkozással, forrás feltüntetésével lehet.

8. Árak

Az árak forintban értendők. A Szolgáltató az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a

továbbiakban: Áfa tv.) 188. §-ának (1)-(2) bekezdései szerint alanyi adómentes, így az árak ÁFÁ-t

nem tartalmaznak. Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltozás jogát fenntartjuk.

9. Megvásárolható termékek

A megvásárolható termékek és azok leírása megtekinthető a weboldalon, illetve egyedi megrendelés

esetén az oldalnak írt üzenetben vagy e-mailben történő egyeztetés útján történik a megrendelés.

Felhívjuk figyelmét, hogy a termékek egyedi, kézzel készített kézműves termékek. Ezek alapján,

amennyiben egyfajta termékből több is készül, nem garantálható, hogy azok teljes mértékben azonosak

egymással, felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy eltérések lehetségesek. Az ezen bekezdésben foglalt

egyedi jelleg, kézműves készítés miatti eltérések nem jelentenek nem szerződésszerű teljesítést, emiatt

szavatossági igényt, vagy a szerződésszegés jogkövetkezményeit érvényesíteni nem lehet.

10. A rendelés menete

A kívánt terméket a weboldalon a termék fül alatt lehet kosárba helyezni és megvásárolni. A

megrendelés a előre utalásos fizetés esetén a tranzakció után válik érvényessé, utánvétel esetén a

rendelés leadását követően azonnal.

Amennyiben az üzemeltető hibás árat tüntet fel a termék mellett, a tőle elvárható gondosság ellenére, és

a termék ára annak általánosan elfogadott árától eltér, úgy az üzemeltető köteles azon az áron ajánlani a

terméket.

Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra, a terméket saját csomagolásban adjuk kézhez.

A facebook oldalunkon termékkategóriák szerint böngészhet a megvásárolható termékek között.

Mivel azonban a facebook oldal egyfajta blogként is üzemel, ezért nem minden figura vásárolható meg,

csak amelynél ez külön fel van tüntetve, illetve egyedi megrendelés esetén azt külön

üzenetben, vagy e-mailben egyeztettük a megrendelővel. Ha bővebb információt szeretne kapni a

termékről, kérjük, hogy a megadott elérhetőségeken vegye fel a kapcsolatot velünk.

A megrendeléseket az előre egyeztetett szolgáltatóval küldjük. Szállítási címként célszerű olyan címet

megadni, ahol a megjelölt napszakban a futárt folyamatosan fogadni tudják.

Az át nem vett, visszaküldött csomagok esetében a szállítás és visszaszállítás díját a megrendelőre

terheljük, újra küldését kizárólag a csomag ellenértékének előre történő kiegyenlítése esetén áll

módunkban ismételten elindítani.

Az esetlegesen felmerülő további kérdések esetén az üzemeltető adatai között megadott

elérhetőségeinken rendelkezésére állunk.

11. Rendelés feldolgozása, a szerződés létrejötte

Önnek bármilyen időpontban lehetősége van a megrendelés leadására. Az Eladó legkésőbb az Ön

megrendelőlapjának elküldését követő három munkanap során e-mail útján visszaigazolja az Ön

rendelésének részleteit, melyben feltünteti a megrendelt termékek adatait, az igényelt szolgáltatások

árát, a szállítási feltételeket, a teljes árat, valamint a megrendelés azonosítóját. A szerződés az Ön

által elküldött megrendelőlap az Eladó által történő elfogadásával és az egyeztetett előleg (vagy teljes

összeg) megfizetésével jön létre.

12. Kedvezményekre vonatkozó általános szabályok

Az Eladó által a vevő részére kibocsátott ajándékutalványok, kedvezmény kuponok, valamint promóciós

kódok (a továbbiakban: kedvezmények) esetében az alábbi szabályok érvényesek. A kedvezmények

más kedvezménnyel (ajándékutalvánnyal, árengedménnyel, kedvezmény kuponnal, promócióval) nem

vonhatók össze. A kedvezmények ajándékutalványra nem válthatók be.

A kedvezményeket csak az Eladó honlapján leadott online megrendelés során lehet beváltani

érvényességi idejükön belül. Lejárt kedvezmény nem használható fel. Online megrendelésnél Vevőnek a

kedvezményt biztosító kódot a megrendelő űrlapon kell egyértelműen feltüntetnie. Eladó fenntartja a

jogot, hogy – a Vevővel egyeztetett módon – a Vevő részére korábban kibocsátott kedvezményeket a

megrendelés visszaigazolásáig beváltsa.

A kibocsátott kedvezményeket Eladó egyedi kódok alapján nyilvántartja. A nyilvántartásban szerepel a

kedvezmény kódja, mértéke vagy összege, a kibocsátás dátuma, a Vevő neve és email címe, valamint a

beváltás ténye.

Vevő köteles a kedvezmény egyedi kódját titokban tartani, annak más személy részére történő

tudomásra jutásáért, eltulajdonításáért, illetéktelen felhasználásáért Eladó felelősséget nem vállal.

Vevő a kedvezményeket harmadik fél részére átruházhatja, de ezzel lemond az általa igénybe vehető

kedvezményekről. A harmadik fél a kedvezmények beváltását – a normál beváltás szabályain felül – a

Vevő nevének és/vagy email címének ismeretében teheti meg.

Amennyiben a még fel nem használt, és érvényességi idején belül lévő, a Vevő részére kibocsátott

kedvezmény kód a Vevő számára elérhetetlenné válik, vagy megsemmisül, akkor azt az Eladó

elektronikus formában Vevő részére eljuttatva pótolja, vagy a megrendelés során beváltja, amennyiben

azt Vevő kifejezetten kéri.

A kedvezmények többszörözése, utánképzése, másolása, hamisítása tilos.

A kedvezményekre vonatkozó szabályokat, valamint a kibocsátott kedvezmények érvényességi idejét az

Eladó egyoldalúan jogosult módosítani. A szabályok módosítása azonban csak attól kezdve hatályos, ha

azt Eladó a honlapján közzétette, vagy a Vevő kifejezett tudomására hozta.

13. Ajándékutalványok

Az ajándékutalvány pénzre nem váltható át, nem adható vissza belőle pénz, vagyis, ha a vásárlás értéke

nem éri el az ajándékutalvány mértékét, akkor az egész ajándékutalvány elhasználásra kerül.

Az ajándékutalvány a kibocsátástól számított 1 éven belül használható fel.

14. Kedvezmény kuponok

Az Eladó által a Vevő részére kibocsátott papír alapú, vagy elektronikus kedvezmény kupont a Vevő a

kuponon feltüntetett kedvezmény mértékében (%-os kedvezmény) és a kuponon feltüntetett, de

legfeljebb a kibocsátástól számított 180 napon belül használhatja fel. Az egyes kedvezmények és

promóciók nem vonhatók össze.

15. Fizetési módok

• Banki előre utalással történő teljesítés.

• Személyesen történő teljesítés. Ez esetben Ön az üzemeltető székhelyén, illetve az előre megbeszélt

helyen forintban, készpénzben fizeti meg a termék vételárának fennmaradó részét.

A fizetendő végösszeg a visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát e-mailben

küldjük, a végösszeg kifizetését történő 3 napon belül.

16. Átvételi módok (fizikai termék esetén)

• személyes (székhelyen, vagy előre egyeztetett helyszínen)

• posta, futárszolgálat (házhozszállítás)

• csomagautomata

Kérjük a csomagot kézbesítéskor a kézbesítő előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a

csomagoláson észlelt sérülés esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot.

Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

Házhoz szállítás díjszabása

A szállítás költsége függ a megrendelt termék, annak biztonságos csomagolásával együtt elért súlyától,

méretétől.

17. Teljesítési határidő

A megrendelésre vonatkozóan az általános teljesítési határidő a rendelés visszaigazolásától számított

minimum 3 nap, de legfeljebb 15 nap. Ez a szállítási határidő tájékoztató jellegű, az ettől történő

eltérést minden esetben e-mail útján jelezzük. Jelen általános szerződési feltételek elfogadásával Ön

tudomásul veszi, hogy a megadott szállítási idő túllépése miatt az Eladó a kártérítési felelősségét

kifejezetten kizárja.

18. Jótállás

Az üzemeltető által forgalmazott egyes termékekre az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó

kötelező jótállás szabályait tartalmazó 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet szerint 1 éves jótállási idő áll

rendelkezésére, e határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási határidő a fogyasztási cikk

fogyasztó részére történő átadása napjával kezdődik. A vásárlót a jótállás joga nem illeti meg abban az

esetben, ha a hiba a termék fogyasztó részére való átadását követően keletkezett. A megjelölt rendelet

alá nem tartozó termékek tekintetében a gyártó által biztosított jótállási idő a termék mellett feltüntetésre

kerül. Ezzel kapcsolatos problémák felmerülése esetén az üzemeltető pontos információt tud adni.

Jótállás esetében a fogyasztót a jótállási időn belül, a meghibásodott termék díjmentes javítása, vagy

cseréje illeti meg. A garanciális javítások a gyártási hibából eredő meghibásodásokra terjednek ki. A

garancia feltételek a használati útmutatóban levő feltételek betartásával együtt érvényesek. A garancia a

termékre került, kész termékként vásárolt elemekre nem vonatkozik. Ezek esetében a gyártót terheli a

felelősség és a javítási kötelezettség. Egyebekben a jótállásra a Ptk.6.171-173.§-ban foglaltak az

irányadóak.

19. Termékszavatosság

Vállalkozás által fogyasztónak eladott termék hibája esetén a fogyasztó követelheti a gyártótól, hogy a

termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeinek

sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki. A termék akkor hibás, ha nem felel meg a

terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy

nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

A gyártó mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a) a terméket nem üzleti

tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta; b) a termék forgalomba

hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy c)

a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.

Csere esetén a kicserélt termékre, kijavítás esetén a termék kijavítással érintett részére vonatkozó

kellékszavatossági kötelezettség a gyártót terheli.

A fogyasztó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba

felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A

közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős. A gyártót a termékszavatosság az adott termék

általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.

Egyebekben a jótállásra a Ptk. 6:168-6:170.§-ban foglaltak az irányadóak.

Felhívom a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve

termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet.

Horgolás minta vásárlása esetén kifizetés és a termék e-mailben való elküldése után, nem áll

módunkban visszafizetni az termék árát, semmilyen formában, hiszen a termék digitális, így

visszaküldésre nem alkalmas.

20. Az adatbeviteli hibák javítása – Felelősség a megadott adatok valóságáért

Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt folyamatosan lehetősége van az Ön

által bevitt adatok módosítására. Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által

megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül

számlázásra, illetve szállításra a termék. Ön a megrendelésével tudomásul veszi, hogy az Eladó

jogosult az Ön hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét

Önre hárítani. Az Eladó a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét

kizárja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó

tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a

szerződés létrejöttét.

21. Részleges érvénytelenség, magatartási kódex

Ha az ÁSZF valamely pontja jogilag hiányos vagy hatálytalan, attól még a szerződés további pontjai

érvényben maradnak és a hatálytalan vagy hibás rész helyett az alkalmazandó rendelkezései

érvényesek.

Az Eladónak nincs a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló

törvény szerinti magatartási kódexe.

22. Egyéb rendelkezések

A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Ptk (2013.évi V. törvény),

fogyasztói szerződéseknél a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. kormányrendelet,

2001. évi CVIII. törvény, valamint a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezései az

irányadók.